Hír

Topolyán vendégszerepelt az U15-ös csapat

A szerbiai Topolyára utazott U15-ös utánpótláscsapatunk, amely egy kétnapos ifjúsági tornára kapott meghívást TSC Labdarúgó Akadémiára. A rendezvényen hat ország nyolc magyar kötődésű csapata vett részt.

A Kárpát-medencei akademikus rendszer újabb állomáshelyére, ezúttal a vajdasági Topolyára utazott az U15-ös csapatunk, amely már hétfőn este megérkezett a helyszínre. Növendékeink a tavalyi évben is részt vettek a rangos eseményen, és bizonyították is rátermettségüket, hiszen egészen a döntőig meneteltek, ahol csak az eszékiek tudták megállítani őket. Csapatunk támadóját, Bősze Leventét tavaly a torna legjobb játékosának választották.

A TSC Labdarúgó Akadémián idén is nyolc csapat részvételével rendezték meg a viadalt. A nyolc klub összesen hat országból verbuválódott össze. A tornán résztvevő U15-ös csapatok a következők: DAC 1904 (Szlovákia), TSC Topolya (Szerbia), Puskás Akadémia, Kispest Honvéd, Ferencváros (Magyarország), Csíkszereda (Románia), Eszék (Horvátország) és Munkács (Ukrajna).

Fiataljaink az A-csoportba kaptak besorolást. A csoportmérkőzéseket augusztus 1-jén, kedden, míg a helyosztókat augusztus 2-án, szerdán rendezték.

A DAC U15-ös csapatának csoportmérkőzései:

DAC 1904 – TSC Topolya 0:2

FK Csíkszereda – DAC 1904 2:0

Ferencváros – DAC 1904 0:1 (Gólszerző: Kalmár Dominik)

DAC - Budapest Hondvéd 0:3

Növendékeink a 6. helyen végeztek a szerbiai tornán.

Kapcsolódó hírek

Hír
Hír
Hír

VÁLOGATOTTAK SRU16

szerda 1.5.