Hír

Sikeres volt a lányok toborzója

Október 24-én megtartottuk az első Toborzót a DAC Akadémián, amelyre 9-18 év közötti focizni vágyó lányok jöttek, hogy érdeklődjenek a futball és a nálunk elérhető lehetőségek iránt.

Szeptember közepén Próbáld ki magad a pályán! címmel hirdettük meg azt a Toborzót, melyre olyan tinédzserkorú lányok jelentkezését vártuk, akik nem közömbösek a labdarúgás iránt, és profi környezetben is szerették volna kipróbálni magukat, és megmutatni a bennük rejlő tehetséget. Olyan lányok érdeklődésére is számítottunk, akik mindössze egy edzést szerettek volna megtekinteni, hogy az alapján eldöntsék, nekik találták-e ki ezt a sportágat vagy sem.

A találkozó felülmúlta az elvárásainkat. Szép számban gyűltek össze a lányok a toborzóra, és nem szegte kedvüket a rossz időjárás sem, ami külön örömet jelentett számunkra, edzők számára. Az edzés felmérő jellegű és játékos formában telt. A lányok különböző csapatokból érkeztek, de voltak teljesen kezdők is, akik csak szerették volna kipróbálni magukat. Bízunk benne, hogy az edzés és a hangulat elnyerte a tetszésüket, s hogy minél többen csatlakoznak hozzánk a jövőben” – mondta bizakodva Dosztig Dávid, a DAC Akadémia WU15 és WU19 csapatának edzője.

Akik nem tudtak részt venni az október 24-i találkozón, ne aggódjanak, hisz továbbra is minden kedden 17:00-tól nyílt edzést tartunk a lányok számára, melyet bárki megtekinthet. Ha felkeltettük érdeklődésedet, gyere el személyesen, vagy keress bennünket az alábbi elérhetőségeken!

  • Dosztig Dávid – főedző – 0915 133 291
  • Bögi Viktória – másodedző – 0903 129 914


Kapcsolatfelvétel esetén további információval szolgálunk.

Továbbra is várjuk az érdeklődő, focizni vágyó lányokat!

Kapcsolódó hírek

Hír
Hír

VÁLOGATOTTAK SRU16

szerda 1.5.