Interview

Peter Černák: Játékosainkból megpróbálunk kiváltani egyfajta őrült rajongást a futball iránt

A DAC felnőtt csapata ellen korábban már pályára küldte a sajátjait, most viszont a sárga-kék növendékek irányítása a feladata. Milyen céllal érkezett Dunaszerdahelyre, és milyen receptje van az utánpótlásnevelés sikerére? Egyebek mellett ezt is megkérdeztük Peter Černáktól, a DAC U19-es csapatának vezetőedzőjétől.

- A Zsolnán végzett vezetőedzői munka után mi motiválja a DAC U19-es csapatával való munkára?

- Megfogott az az elképzelés, hogy az A-csapatot valamilyen módon össze kell kötni az utánpótlással, és játékosokat neveljünk ki az első számú csapat számára. Inspiráló számomra a fiatalokkal folytatott munka, a fejlődésük koncepciójának kialakítása és közös megvalósítása. Élvezem ezt a feladatot, ezért állapodtunk meg a közös munkában. Szenvedélyes emberekre találtam itt, ami nagyon boldoggá tesz.

- Mennyire ismerte a dunaszerdahelyi körülményéket, mielőtt ide érkezett dolgozni? Mit gondol az itteni viszonyokról?

- Ismertem a körülményeket, és tudtam, hogy kiváló szinten van az akadémia. A játékosok fejlesztéséhez itt igazán ideális a helyzet. A vezetőség folyamatosan keresi a módját annak, hogy a jelenlegi körülményeket a játékosok fejlődésére és javára fordíthassa.

- Kivel dolgozik együtt leggyakrabban a DAC Akadémián?

- Az akadémián sok időt töltünk együtt az ifjúsági szekció vezetőségével, minden korcsoport edzőivel és az egész szakmai stábbal, amely fiatal játékosaink rendelkezésére áll. Megbeszéléseket tartunk, melyeken a működésünkkel kapcsolatos konkrét feladatok kerülnek terítékre. A legszorosabban természetesen az U19-es csapat szakmai dolgaiért felelős stábbal dolgozom együtt. Úgy érzem, megtaláltuk a közös hangot.

- Milyen a kapcsolata az akadémia többi edzőjével, és milyen Adrian Gužával, az A-csapat trénerével?

Ahogy említettem, jó a kapcsolatom a többi kollégámmal. Voltak, akikkel korábban csapattársként és voltak, akikkel ellenfélként találkoztam a pályán, másokat pedig már edzőként ismertem meg. Egy a célunk, és ezért egyesítjük képességeinket a DAC javára. Kommunikálunk az A csapat trénerével, akit érdekel, mi történik az ifjúsági csapatoknál. Ez mindenki számára nagyon pozitív jel, de különösen a játékosaink számára. Lendületet ad nekik, motiválja őket, és segíti a fejlődésüket.

- Milyen célkitűzései vannak a jövőre nézve a csapattal?

- Világosak a céljaim. Felkészíteni a játékosokat a felnőtt futballra. Elkísérni őket az álmaik kezdetétől a beteljesülésükig vezető úton, becsben tartva a klub filozófiáját és játékmódját. Kombinatív, domináns és aktív futballt szeretnénk játszani a klub elvei és a játékosainak képességei, illetve lehetőségei tiszteletben tartása mellett.

- Milyen edzésmódszereket, edzésterveket alkalmaz a csapatnál?

- Úgy érzem, a srácoknak kemény edzésprogramjuk van, amelyet már az érkezésem előtt összeállítottak. Még jobban fogunk összpontosítani az egyéni képességeik fejlesztésére a futballtudás, a fizikai és nem utolsósorban a mentális oldal tekintetében.

- Hogyan tervezi motiválni és fejleszteni a játékosokat a szezon során?

- A játékosoknak mindenekelőtt saját motivációval kell rendelkezniük. Mi abban segíthetünk nekik, hogy irányítjuk őket, és megpróbálunk kiváltani belőlük egyfajta őrült rajongást a futball iránt. A játékosokat a siker, valamint képességeik és teljesítményük elismerése motiválja. Az én feladatom, hogy megteremtsem bennük a saját képességeikbe vetett hitet, és támogassam őket. Hogy ne féljenek megmutatni, mire képesek, akár hiba és kockázat árán is. Így bontakozhat ki a kreativitásuk. Természetesen tisztában kell lennünk a döntésekért, a teljesítményért, az eredményért való felelősséggel is. Közelednek a felnőtt labdarúgás világához, ahol már az egyén és a csapat átfogó teljesítményére helyezik a hangsúlyt.

- Milyen elvárásai vannak a játékosokkal szemben az edzésen és a mérkőzéseken?

- Egyszerűek. Lelkesedést, szenvedélyt, érzelmeket, a célra való koncentrációt, kitartást, a fejlődés iránti vágyat, a visszajelzések elfogadásának képességét kérem tőlük. Hiszek ezekben a srácokban, hiszek abban, hogy ki tudjuk hozni belőlük a legjobbat, és teret tudunk adni nekik, hogy megmutathassák tehetségüket. A nyílt és közvetlen kommunikáció híve vagyok, de mindenekelőtt a kemény munkáé. 

Fotók Fekete Nándor, Lelkes Ernő.

Kapcsolódó hírek

Interview
Interview