Klub

Folytatódik az edzőképzés a DAC Akadémián

Értékes tapasztalatokat osztottak meg egymással szakembereink a DAC Akadémia klubon belüli edzőképzésén. Az előadásra az ifjúsági és diák szekciók edzői mellett vendégül láttuk a baráti klubok – Somorja, Érsekújvár, Felsőszeli és Komárom – trénereit is.

A rendezvény különlegessége volt, hogy az A-csapat edzői Adrian Guľa vezetésével is részt vettek az eseményen, és érdeklődve hallgatták az előadást. Az edzőképzés során mindenekelőtt a külföldi kluboknál szerzett tapasztalatokat osztották meg egymással szakembereink, hogy azokat beépítsék a képzésbe.

Akadémiánk igazgatója, Németh Krisztián elmondta, hogy az Európai Klubszövetség képzési programjának köszönhetően három napot tölthettek el az olasz Inter Milan csapatának futballakadémiáján, ahol személyesen betekinthettek a napi folyamatokba és a szakmai munkába. „Tavaly a német Leverkusen és a horvát Dinamo Zagreb együttesénél vendégeskedtünk. Ezek az utak további tapasztalatokkal gazdagítanak bennünket, és lehetőséget teremtenek tudásunk bővítéséhez és szakmai fejlődésünkhöz. A külföldön elsajátított mintákat szeretnénk beépíteni a saját képzésünkbe” – fogalmazott Németh Krisztián.

Ravasz Tibor, a DAC Akadémia ifjúsági fejlesztési vezetője a Puskás Akadémia szervezésében lebonyolított korábbi edzőképzés tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Elmondta, a felcsúti előadáson Lőw Zsolt, a Bayern München nemrégiben kinevezett segédedzője vázolta fel a Red Bull csapatok játékfilozófiáját. A DAC Akadémián megtartott edzőképzés harmadik előadójaként pedig Michal Lacena erőnléti edző nyújtott betekintést az ifjúsági csapatok kondicionális képzéseinek részleteibe.

Klubunk célja, hogy közösen fejlődjenek a klubon belüli edzők és a baráti klubok edzői, ezért még az idén tervezzük a mostani edzőképzéshez hasonló jellegű események folytatását.

Kapcsolódó hírek

Klub

Adam Zajac a DAC U19-ben

csütörtök 23.2.