U13

DAC CUP U13 a MOL Akadémián

Hat ország hat futballegyüttese vesz részt a hétvégén a MOL Akadémián megrendezésre kerülő nemzetközi utánpótlástornán, melyen az U13-as korosztály csapatai mérik össze egymással az erejüket.

Újabb izgalmas focitorna helyszíne lesz az előttünk álló hétvégén a MOL Akadémia, ahová ezúttal öt idegen országból érkeznek csapatok az U13-as korosztályból. A május 13-án szombaton, és május 14-én vasárnap megrendezett eseményen a DAC 1904 mellett a cseh FC Baník Ostrava, az angol Aston Villa, a lengyel Legia Warszawa, a szlovén NK Maribor és a magyar ETO FC Győr csapata szerepel.

A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a fiatalok a lehető legjobb feltételek között versenyezhessenek, így az esemény garantáltan felejthetetlen élményt nyújt majd minden résztvevőnek. Németh Krisztián, a DAC Akadémia igazgatója különleges megtiszteltetésnek tartja, hogy az akadémiánk ilyen színvonalas nemzetközi sporteseménynek adhat otthont. „Az utánpótláscsapatok nemzetközi szinten való szereplése rendkívül fontos a játékosok fejlődése és a jövőbeli sikerek szempontjából. Az ilyen megmérettetések során a fiatalok olyan erős csapatok ellen játszhatnak, amelyek más szinten vannak, mint az otthoni bajnokságban szereplő ellenfelek. Ezáltal új kihívásokkal, tapasztalatokkal és lehetőségekkel találkozhatnak, megtapasztalják a különböző játékstílusokat, amelyek segíthetik őket abban, hogy a következő szintre lépjenek” – fogalmazott Németh Krisztián.

Reméljük, hogy az akadémiánkon megrendezett nemzetközi tornán szerzett technikákat és stratégiákat a játékosok sikeresen alkalmazzák majd a későbbiekben. Mindenki kíváncsi arra, melyik csapat végez az élen, de ami ennél is fontosabb, hogy a fiatal játékosok milyen élményekkel gazdagodnak majd a torna során.

A MOL Akadémián megrendezett sporteseményre a gyerekek szüleit is sok szeretettel várjuk! A Kukkonia refresh büfé a torna egész ideje alatt nyitva lesz.

A programok pontos szétírása szombatra és vasárnapra:

Kapcsolódó hírek

U13